Walter Gábor
festőművész
1963-ban született Sopronban. Szegeden tanult tovább, a Juhász Gyula Főiskolán, rajz-földrajz szakon, Hézső Ferenc tanítványa volt.
Festészetére nagy hatással voltak a Zebegényben eltöltött nyarak, ahol Jets György szekciójához tartozott.
János tájszemléletéből is sokat merített. A látványelvű festészet elkötelezettje, témáit általában a mindennapok világából meríti.
A látványelvű festészet elkötelezettje, témáit a mindennapok világából meríti.
A természet gazdag szín és formavilága, a fény és árnyék állandó változása, a táj és az ember kapcsolata érdekli.
Az utóbbi években a zene és az ember egymásra hatása és annak képi megjelenítése is foglalkoztatja. Főleg a jazz hangulata ragadja meg.
Témái az ember és az őt körülvevő világ: tájképek, tanyaképek, a mediterrán tájak, utcaképek, portrék, aktok, virágképek.
Képeit olaj, akryl, pasztell és akvarell technikával készíti.
Tagja a Magyar Alkotók Országos Szövetségének.
Képeinek lírai hangulata kiemelkedő, művészete az érzelmekre hat.
Kiállításai:
1988. Budapest (több alkalommal ez idáig)
1994. Debrecen
2000. Hódmezővásárhely
2001. Esztergom
2003. Visegrád
2004. Szentes, Székesfehérvár
2005. Ráckeve, Gyöngyös
2006. Szekszárd, Paks