Festmény kategóriák
Egyéb ajánlatok
Lajkó Imre
Vízparti csend I.
Manajló András
Éjféli szerenád
Bán Tibor
Fáradt léptekkel
Művészek - Szidónia

 

Sz. Varga Szidónia

festőművész

 

A festőnő 1965-ben született. Rajzolni, majd komolyabban festeni 1989-ben kezdett. Témája akkor a virágcsendéletek voltak. Első csoportos kiállítása 1996-ban volt, melyet Budapesten rendeztek. Férje, Széchenyi István festőművész is segítette pályáját, ma már együtt kiállító „festő-házaspár”. Szidónia imádja a szép virágokat, leginkább virágképeit, kompozícióit ismeri a közönség.

 

Saját kertjéből szedett virágokból gyakran alkot szebbnél- szebb képeket. Alföldi festő révén kedvelt témái a mezei virágok, napraforgó.

 

2002 óta felidézi gyermekkorát, visszaemlékezéseit is megörökíti figurális témájú képein,- anya gyermekével-testvérek- játszadozó gyerekek.

Romantikus témájú képein hosszú hajjal, kalapban, hosszú ruhában háttal ábrázol női alakokat, ettől képei sejtelmesebbek, légiesek lesznek, és az érdeklődőt szabadabb gondolatokhoz viszi.

 

2004-ben úgymond „modern csendéleteket” is festett, melyek a mai virágkötészet motívumait hordozzák, nagy sikert aratott új témájával, stílusával.

 

Egyik kiállításán a művészettörténész így ír: „sok helyen találkoztam finom-művű fehérbe áramló csendéleteivel. Kicsit csodálkoztam a gyors kibontakozáson, figyelve munkáit, eszembe jutott régi rögeszmém, hogy a képzőművészet női foglalatosság.

Szidónia egyrészt aprólékosabb, másrészt elnagyoltabb, a közelebbi arcokat, virágokat legszívesebben mikroszkóp alá tenném.

A több gyermekes családanya gyötrelmek nélkül találhatott rá gyönyörű témájára, az anyaságra, gyermekre.

Képeiről szinte áramlanak a szebbnél szebb világvidámító virtusok, virágvívmányok.

 

A festőnő nem csak megnézi, látja a virágszirmokat. Holtterei alapjait, jellegzetes, leleményes, méltóságosan visszafogott, fénylő szürkéit már messziről meg lehet ismerni. Hiszen a csendélet sikere fele-fele részben a háttér megmunkálásain múlik. Anyagismeretét tükrözi képeinek sikere. Csendéletei tökéletesen harmonikusak, sajátosan sejtelmesek.”

 

Képei rendszeresen megjelennek hazai nagyvárosok kiállításain.

 

Külföldi kiállítása:

2004 Hollandia

2007 Olaszország, valamint ausztriai, német, szlovén magángyűjtemények.

 

 






Művei:

A mű címe:
Nyári mező
Méret:
16x10
Kód:
9543

A mű címe:
Liliomok nyári fényben
Méret:
16x16
Kód:
9541

A mű címe:
Rózsaszín szirmok
Méret:
30x10
Kód:
9319

A mű címe:
Nyíló liliom
Méret:
30x10
Kód:
9155

A mű címe:
Tavaszi eső virágai
Méret:
40x60
Kód:
8646

A mű címe:
Kedvenc virágaim
Méret:
40x60
Kód:
8961

A mű címe:
Aranyló napraforgók
Méret:
50x40
Kód:
9304

A mű címe:
Nyári napsütésben
Méret:
40x30
Kód:
9315

A mű címe:
Lány virágkosárral
Méret:
30x10
Kód:
8953

A mű címe:
Zöldben
Méret:
30x10
Kód:
8772

A mű címe:
Kalapos lány
Méret:
16x16
Kód:
7835

A mű címe:
Reggel szedtem
Méret:
16x16
Kód:
8805

A mű címe:
Mezei bokréta
Méret:
70x50
Kód:
9301

A mű címe:
Egy szívvel
Méret:
40x60
Kód:
8799

A mű címe:
Nyári bokréta
Méret:
30x20
Kód:
8393

A mű címe:
Összenőtt szívek
Méret:
50x40
Kód:
8643

A mű címe:
Nyári dallamok
Méret:
30x10
Kód:
8501

A mű címe:
Narancs szirmok
Méret:
30x10
Kód:
8499

A mű címe:
NYÁRUTÓ
Méret:
40x90
Kód:
8963

A mű címe:
Nyár simogató melege
Méret:
25x20
Kód:
8132

A mű címe:
Várakozás
Méret:
25x20
Kód:
7348

A mű címe:
Klematiszok
Méret:
40x40
Kód:
7235

A mű címe:
Lágy szellő virágat
Méret:
30x60
Kód:
9311

A mű címe:
Nyári érintés
Méret:
30x20
Kód:
7838

A mű címe:
Korai tavasz
Méret:
25x20
Kód:
7349

A mű címe:
Lila orgonák
Méret:
25x20
Kód:
9253

A mű címe:
Nyári ébredés
Méret:
20x30
Kód:
9367

A mű címe:
Este a tornácomon
Méret:
40x20
Kód:
9308

<< Vissza az előző oldalra



Adilov Alim | B.Tóth Edit | Bán Tibor | Bánfalvy Ákos | Benda Zoltán | Bényi Éva | Bimbó Tamás | Blinczinger Béla | Bóna Jenő | Bubelényi László | Budai László | Buday Mihály | Csurgó Erzsébet | Deák B. Ferenc | Dusza Tibor | Endrey Attila | Fehérvári Zoltán | Fekete Zsolt | Fucskár József | Fürst József | Garabuczy Ágnes | Herpai Zoltán | Jakubik István | Juhász Attila | Lajkó Imre | Ludvig Zoltán | M.Horváth Anna | Manajló András | Méhész Tamás | Pántl László | Papp György | Póka György | Radnai Zoltán | Schleif Sándor | Shymszki András | Szántó Lukács | Szász Endre | Szécsényi Attila | Szepesi Andor | Szidónia | Tarasz Tabaka | Temesvári Ferenc | Tiszavölgyi Ferenc | V.Tóth Gábor | Vámosi Tamás | Varga Pál | Várkonyi János | Verebes Tünde | Walter Gábor | Wilhelm Éva | Zámbory Gábor |
IMPRESSZUM | JOGI NYILATKOZAT
SZV Szín-Vonal Festmény Galéria - created by Innovative Technologies Kft.