Festmény kategóriák
Egyéb ajánlatok
Lajkó Imre
Vízparti csend I.
Radnai Zoltán
Nyári sziporkázás
Endrey Attila
Június Gemencen
Blog bejegyzések
A VILÁG LEGREJTÉLYESEBB FESTMÉNYEI 3.rész

Végre sikerült megfejteni a híres Picasso kép, ezúttal a Vasaló nő című alkotásának titkát!

Picasso mindössze 22 éves volt, amikor a Vasaló nőt megalkotta. Ez olyannyira megkapó hatással volt azóta is sokakra, hogy egyszer még meg is próbálták annak rendje és módja szerint lenyúlni - de nem jártak sikerrel és még kárt is okoztak a festményben.

E sajnálatos eseményt követően vetették infravörös fény alá az alkotást, ami meglehetősen megdöbbentette a kutatókat: a vasaló nő festékrétege alatt ugyanis egy bajuszos férfi rejtőzik, akiről a mai napig nem tudják, ki lehetett.

"Amikor Picassónak új ötlete támadt, azonnal munkához látott, hogy megvalósítsa azt" - magyarázta a The Phillips Collection kurátoraként dolgozó Susan Behrends Frank. A szakember szerint az ilyen pillanatokban a művész gyorsan ráfestett egy már befejezett alkotására. "Nem engedhette meg magának, hogy mindig új vásznat vegyen, amikor megszállta az ihlet. Előfordult, hogy kartonpapírra dolgozott, mivel a vászon sokkal drágább volt" - mondta a kurátor.

Kevesen tudják, nem ez az első alkalom, hogy rejtett képre bukkantak egy Picasso-alkotás felszíne alatt. A Clevelandi Művészeti Múzeum gyűjteményében lévő La Vie (Az élet) című alkotás vizsgálatából kiderült, hogy Picasso újradolgozta a kép kompozícióját, míg a kék korszakában készült Kék szoba festmény felszíne alatt szintén egy  férfi alakra bukkantak a kutatók. Az ugyanakkor már egészen kísérteties, hogy a Kék szoba festménye alatt is ugyanaz a bajuszos figura foglal helyet, mint a Vasaló nő alatt.

Patricia Favero restaurátor szerint a furcsa felfedezést követően a kutatók ki akarták deríteni, hogy kit ábrázol az alkotás. Az egyik tippjük, hogy Ambrose Villard párizsi műkereskedő látható a képen, aki Picasso első, 1901-es kiállításának volt a házigazdája. Ám mivel ezt a feltételezést sem dokumentumok, sem a vásznon lévő nyomok nem támasztják alá, így a kutatás tovább folytatódik.

A festmény élőben a New York-i Guggenheim Múzeum Picasso Black and White kiállításán látható.