Festmény kategóriák
Egyéb ajánlatok
Temesvári Ferenc
Nyárköszöntő pipacsok
B.Tóth Edit
Esti rakpart fényei
Wilhelm Éva
Kertem virágai I.
Blog bejegyzések
Vajon Ön tudja, melyik a világ legdrágább festménye?






A világ legdrágább festménye

2017-ben nem kisebb dolog történt a műkincskereskedő piacon, mint hogy elképesztő rekordösszegért, szám szerint 450 millió dollárért (ez mintegy 120 milliárd forint átszámítva) cserélt gazdát a Leonardo Da Vincinek tulajdonított “Salvador Mundi” című alkotás. Ennél több pénzt soha egyetlen műalkotásért sem fizettek korábban a világtörténelem során.

Kevesen tudják, de Leonardo Da Vincinek kevesebb, mint 20 festménye maradt csak fenn az utókor számára, és ez az az egy, ami magánkézbe került. A Christie’s aukciós ház, amely licitre bocsátotta a festményt, tervei szerint 100 millió dollár bevétellel számolt, de aztán végül ez az eredmény nyilván minden képzeletet és várakozást felülmúlt. A legutolsó, festményre érkező licit 400 millió dollár volt - ehhez jöttek még hozzá a különböző jutalékok, azokat hozzászámolva alakult ki a végleges 450 millió dolláros ár. Külön érdekesség, hogy a meg nem nevezett vevő végig telefonon licitált, és külön titkosszolgálati nyomozást tartottak azért, hogy fény derüljön az új tulajdonos kilétét illetően. Mostanra tudjuk, hogy a vevő nem más, mint Szaúd - Arábia trónörököse, Mohamed bin Szalmán.

A 65 cm x 45 centiméteres “Salvador Mundi” 1505 körül készülhetett, Jézus portréját ábrázolja kék és bíbor ruhában - egyik kezében kristálygömb látható, míg a másik kezét áldásra emeli. A “férfi Mona Lisa”-ként is számontartott festmény nem tudni kinek a megrendelésére készülhetett, de egyes szakértők szerint személyesen maga a francia uralkodó, XII. Lajos lehetett Leonardo megbízója.

Mindezek ellenére a festmény legelső ismert gazdája az angol uralkodó I. Károly 1649-ben. A kép 1763-ban árverésre került, és onnantól kezdve nyoma veszett egészen 1900-ig - akkor is csupán átfestve került elő. Plusz érdekesség, hogy ekkor nem is tartották eredetinek, csak egy másolatnak - így történhetett meg az a csúfság is, hogy 1958-ban 45 fontért (nagyjából 15.000 forintért) vette meg egy amerikai gyűjtő. 

Még mindig másolatnak tartva 2005-ben újra árverésre bocsátották, majd az ezt követő tulajdonos restauráltatta a képet. A fordulat itt következett be, mintegy hat évig húzódó vizsgálat után egy szakértőkből álló bizottság ugyanis megállapította, hogy a festmény bizony eredeti. 2012-ben Londonban a National Galleryben mutatták be a nagyérdeműnek az “újra megtalált” Salvador Mundit.

A történet itt még nem ért véget, ugyanis a 450 millió dolláros vásárlást követően a képnek nyoma veszett. Az eredeti tervek szerint a festmény az Emirátusok fővárosában található Louvre Abu Dzabiba került volna, azonban közbejött egy apróbb bökkenő, mégpedig hogy lába kélt a Salvador Mundinak - kíváncsian várjuk a további fejleményeket.



2022.11.01.



<< Vissza az előző oldalra



 
Adilov Alim | B.Tóth Edit | Bán Tibor | Bánfalvy Ákos | Benda Zoltán | Bényi Éva | Bimbó Tamás | Blinczinger Béla | Bóna Jenő | Bubelényi László | Budai László | Buday Mihály | Csurgó Erzsébet | Deák B. Ferenc | Dusza Tibor | Endrey Attila | Fehérvári Zoltán | Fekete Zsolt | Fucskár József | Fürst József | Herpai Zoltán | Jakubik István | Juhász Attila | Lajkó Imre | Ludvig Zoltán | M.Horváth Anna | Malárburk József | Manajló András | Méhész Tamás | Pántl László | Papp György | Póka György | Radnai Zoltán | Schleif Sándor | Shymszki András | Szántó Lukács | Szász Endre | Szécsényi Attila | Szepesi Andor | Szidónia | Tarasz Tabaka | Temesvári Ferenc | Tiszavölgyi Ferenc | V.Tóth Gábor | Vámosi Tamás | Varga Pál | Várkonyi János | Verebes Tünde | Walter Gábor | Wilhelm Éva | Zámbory Gábor |
IMPRESSZUM | JOGI NYILATKOZAT
SZV Szín-Vonal Festmény Galéria - created by Innovative Technologies Kft.