Festmény kategóriák
Egyéb ajánlatok
Bimbó Tamás
Októberi alkony
Szidónia
Nyár simogató melege
Szidónia
Nyári szonett
Blog bejegyzések
Magyar aukciós rekord született!




Soha nem látott áron kelt el Csontváry festménye!

460 millió forintért kelt el Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye, december

19-én a Budapest Kongresszusi Központban megrendezett aukción. Ezzel az eladási árral

túlszárnyalva a minden eddigi magyar aukciós rekordot. Már a kikiáltási ár is 60 millióval meghaladta

az eddigi csúcstartó kezdőárat, ugyanis 160 millió forintról indult a licit.

A legutolsó rekordot, ugyancsak Csontváry egyik műve, a Traui tájkép naplemente idején

című festmény tartotta, mely 2012-ben 240 millió forintért kelt el. Ezzel az árral közel 10 évig tartotta

 a magyar aukciós rekordot.

Az aukción csaknem 900 résztvevő volt jelen, de mindössze hatan licitáltak a Csontváry alkotásra

és  érdekességképpen megjegyzendő, hogy végül a győztes licit telefonon érkezett be.  A

titokzatos telefonon licitáló kilétéről annyit lehet tudni, hogy ezúttal egy magángyűjtő kezébe

került a festmény és az új tulajdonosa már régóta vágyott erre a festményre. Ennek tudatában nem is

csoda, hogy hihetetlenül magas áron kelt el a festmény, hiszen a műkedvelőknek akár évtizedeket is

várniuk kell egy Csontváry alkotásra. Csontváry életműve rendívül szűknek mondható. Körülbelül 100

festményét ismerjük, melyből csak mindössze 20 olyan festményről tud a szakma, ami

magángyűjteményben található. Ennek köszönhető,  hogy  a Csontváry művek rendkívül ritkán

kerülnek a piacra. Csupán négy alkotása szerepelt 2000 óta árveréseken. A már említett korábbi

csúcstartó, a Traui tájképnaplemente idején festménye. Emellett 2006-ban a Szerelmesek találkozása

(Randevú) című festményét 230 millió forintért árverezték el.  A Hídon átvonuló társaság 180 millió,

míg az Olasz halász című alkotása 140 millió forintért kelt el.

A most aukcióra bocsátott Titokzatos sziget (1903) című festmény talán a művész legrejtélyesebb

műve, melynek jelentését a mai napig nem sikerült megfejtenie a művészettörténészeknek. A

festmény világa szürreális, a viharos tengerben álló szigeten fehér, talán táncoló szellemalakok

tűnnek fel. Sok találgatás kering az értelmezést illetően. Egy feltevés szerint az 1879-es szegedi árvíz

élménye is visszaköszönhet a festményen, ahol Csontváry önkéntes munkát vállalt. Egy másik teória

szerint,  a művész Málta mellet átélt traumatikus élménye idéződik fel, amikor is egy szörnyű viharba

került a hajója.

A Titokzatos sziget festménye 1903-ban készült.  Ezután az elkövetkező néhány évtizedben a

feltételezések szerint, az alkotás egy magángyűjtő tulajdonába kerülhetett és csak az 1970-es

években bukkant fel újra, amikor az 1977-es  BÁV-aukción  85.000Ft-ért elárverezték. Ez az ár már

akkoriban is, meglehetősen magas árnak számított.

Szerencsésnek mondhatja magát, aki  az aukciót megelőző órában személyesen is megtekintette a

festményt, mert az alkotástól valószínűleg hosszú időre elbúcsúzhat a nyilvánosság.  A képet speciális

gépjárművel, kiemelt biztonsági őrzés mellett szállítják majd új tulajdonosához.

Ne maradjon le megújuló kínálatunkról és kedvezményes vásárlási lehetőségeinkről! Iratkozzon fel a Galéria hírlevelére, és értesüljön elsők közt.

 



2021.12.30.



<< Vissza az előző oldalra



 
Adilov Alim | B.Tóth Edit | Bán Tibor | Bánfalvy Ákos | Benda Zoltán | Bimbó Tamás | Blinczinger Béla | Bóna Jenő | Bubelényi László | Budai László | Buday Mihály | Burkus József | Csurgó Erzsébet | Deák B. Ferenc | Dusza Tibor | Endrey Attila | Fehérvári Zoltán | Fekete Zsolt | Fucskár József | Fürst József | Herpai Zoltán | Jakubik István | Lajkó Imre | Ludvig Zoltán | M.Horváth Anna | Malárburk József | Manaylo | Méhész Tamás | Pántl László | Póka György | Radnai Zoltán | Schleif Sándor (Slajf) | Shymszki András | Szántó Lukács | Szász Endre | Szécsényi Attila | Szidónia | Tarasz Tabaka | Temesvári Ferenc | Tiszavölgyi Ferenc | V.Tóth Gábor | Vámosi Tamás | Varga Pál | Walter Gábor | Wilhelm Éva | Zámbory Gábor |
IMPRESSZUM | JOGI NYILATKOZAT
SZV Szín-Vonal Festmény Galéria - created by Innovative Technologies Kft.